Talán még egy hete se dolgoztam Bécsben, de máris tapasztaltam, hogy az osztrák konyhaművészet szempontjából sem múlt el nyomtalanul az a pár száz éves közös államiság. Ungarisches Reisfleisch – díszelgett a kantin étlapján az egyik nap. Miután nem vagyok igazi rizses hús rajongó, nem próbáltam ki.

Klasszikus osztrák-magyar félreértésre ad okot exportslágerünk, a gulyás. Anyósommal történt meg, hogy az osztrák család gulyást kért, majd fancsali arcot vágott a vendégsereg, amikor levest szervírozott nekik. A Gulasch (der vagy das, írásmódja is van még egy pár) Ausztriában pörkölt, a magyar gulyás pedig errefelé Gulaschsuppe. Éppen a hétvégén ettem pörköltet vendégségben, készítője stájer volt, azonban a Gulasch kiállta a magyar ízlelőbimbók próbáját.

Érdekességképpen álljon itt Anna Dorn 1827-es szakácskönyvéből a magyar gulyás (azaz pörkölt) receptje, mely mellesleg az első ausztriai gulyás – tehát pörkölt – recept (hogy miért írják k-val a gulyást? Az osztrák németben a k-t és a g-t, ill. a p-t és a b-t nem igazán tartják méltónak a megkülönböztetésre. De erről majd egy másik bejegyzésben írok):

golaschfleisch

 

Németül nem tudó olvasóimnak íme a fordítás:

“Magyar gulyáshús

Vágj egy nem túl kifejlett marhának bőrétől megfosztott bordarészét több hosszú és széles darabra, és hagyd egy kis marhafaggyúval és egy pár szeletre vágott hagymával saját levében főni. Sózzuk meg, adjunk hozzá egy kis paprikát (török bors), vigyázkodjunk azonban, hogy ne légyen túl sok, mert az erős borsot a Német úgy nem viseli, mint a Magyar. Végül majd egy kis ráhintett liszttel sűrűsítsük szósszá, és főzzük ne túl puhára.”

Végezetül kezdő emigráns ismerőseimnek egy tipp: Ausztriában az ebédkor nem azt mondják, hogy Guten Appetit, hanem hogy Mahlzeit! Ettől még a gulyás is jobban ízlik.

Reklámok