Egy osztrák monda szerint, ha az asszonyok teliholdkor a pataknál ruháikat mossák, még egy asszony társul hozzájuk: a halálnő. A Tödtin azaz a halál női alakban számos nép mitológiai elképzelésiben megtalálható. És az én bécsi magánmitológiámban is…

Teljesen spontán ötlet volt idén márciusban, hogy látogassuk meg a bécsi köztemetőt, a Zentralfriedhofot. A Schottentortól a 71-es villamossal lehet eljutni a Bécs dél-keleti részén található temetőbe, a villamos a temető három különböző kapujánál áll meg. Teljesen véletlenszerűen szálltunk le a villamosról és a temető egy meglehetősen elhagyatott részén találtuk magunkat. A héber feliratok alapján gyorsán rájöttünk, miért olyan “vadregényes” és elhagyatott a környék.

Amikor kiértünk egy szélesebb útra, úgy döntöttünk, hogy megkeressük az egykori osztrák szövetségi elnökök sírhelyét. Miközben az úton tanakodtunk, egyszer csak megszólított valaki bennünket. Egy idős hölgy volt, aki furcsa, kimért dikcióval elmagyarázta, hogy merre találjuk az elnöki sírhelyeket, miközben néha felemelte csontos ujját, nyomatékot adva mondadójának. Miután elindultunk az elnöki sírhelyek felé, villant be, hogy kivel találkoztunk.

A Zentralfriedhof rendkívüli érdekes kultúrtörténeti szempontból is, a halál, az önkifejezés és a megemlékezés hihetetlen sokszínűségével találkozhatunk itt.

Bécshez számomra egy másik okból is kapcsolódik a halál: amióta ideköltöztem egy-két számomra igen fontos híres ember hunyt el: januárban David Bowie, júliusban Esterházy Péter, novemberben Leonard Cohen. Mindegyiknek jár még az egyik blogomon egy-egy megemlékezés.

 

Advertisements