Hogy rögtön kielégítsem olvasóim kíváncsiságát, az okra így néz ki. Egészen pontosan ez az az okra, amiből életem első okra-ételét főztem:

dav

Sokáig éppen az szólt a Bécsbe költözés ellen, hogy a császárváros túlzottan is konzervatív. Semmiképpen sem használtam volna egy mondaton belül Bécset és az egzotikum szót. Aztán 2015-ben mégiscsak Bécsbe költöztem, és 11 hónappal ezelőtt, szilveszterkor megismerkedtem egy tunéziai származású, bécsi fiúval, M-vel. Én különlegesnek találtam, hogy arab és iszlámhitű, viszont pedig ő látott bennem egzotikumot – ez is életemben először történt meg, hogy magyarként egzotikusnak hatottam.

Bár nem minden bécsi cégnél van ez így, ahol én dolgozom, különösen sokféle náció dolgozik: az egykori Monarchia majd minden utódállamából van munkatársam, ezen kívül akad török, egyiptomi és nigériai is. M. felhívta a figyelmemet, hogy nigériai kollégámnak biztos imponálni fog, ha megemlítem az okrát. És valóban így is volt: kikerekedett szemmel kérdezte, honnan tudok az Afrikában igen népszerű zöldségféléről.

Miután utánaolvastam, hogy az okra az egyik legősibb kultúrnövény, melyet már az ókori egyiptomiak is fogyasztottak, a kulturális érdeklődésem gasztronómiaiba csapott át. Elmentem egy, a Gürtelen, a Főkönyvtár közelében lévő boltba, ahol a világ minden szegletéből származó termékeket árulnak és vettem egy zacskóval a zöld, ujjacskákra emlékeztető növényből (innen angol neve: ladyfinger. míg az arab világban bamja a neve). Bevallom, megemelkedett a pulzusszámom amikor először elkészítettem ezt a zöldségfélét: külseje ugyanis szőrszálakkal borított, és amikor levágtam a hüvely két végét, ragadós folyadék folyt ki belőle. Első zacskó okrámát a fúziós konyha jegyében főzeléknek készítettem el.

Advertisements